Szemétálmok

A flashmob egy csodálatos műfaj! Ismeretlen emberek tudnak önfeledten együtt játszani és nevetni, s ezáltal új kapcsolatok születhetnek. Ezzel a céllal érkeztünk meg Székesfehérvárra július 14-én, ahol rengeteg új emberrel találkoztunk és játszottunk.

Flashmob csapatunkat megkeresték, hogy jelenjünk meg egy vállalat családi napján, és flashmob akciókkal szórakoztassuk az ott dolgozókat és családjukat. Így hát a Szemétálmok tíz tagja elkezdett készülni, próbálni, mígnem megszületett a végeredmény. Öt darab húszperces akciót hajtottunk végre, amik véleményem szerint rendkívül sikeresek voltak. Az emberek nagyon nyitottak voltak felénk és szívesen fogadtak minket.

Először összegyűltünk egy kupacba és utánoztuk egymást, majd próbáltunk felmászni egymásra. Aztán vissza egy kupacba, és elkezdődött az emberek bevonása, ami az első pillanattól jól működött. A képzeletbeli labdajátékokat főleg a gyerekek élvezték, de szülőket és nagyszülőket is sikerült játékra bírnunk. Mikor a nagy sátoron keresztül haladtunk át (szintén egy kupacban), utánoztunk a kiszemelt embereket, amint éppen esznek, fagyiznak vagy minket fényképeznek.

A térre kiérve kréta körbe (vagy ha úgy tetszik: kréta börtönbe) zártuk magunkat, hiszen miután körberajzoltak, nem tudtunk kiszabadulni. Az arrajárók pedig szívesen segítettek nekünk „megszökni”, úgy hogy megfogták a kezünket és kihúztak, vagy kivittek a hátukon. Egy kis pihenő után kerestünk egy újabb helyet, és az arra járók lábát rajzoltuk körbe, de nem azért, hogy fogva tartsuk őket, hanem, hogy nyomot hagyjanak maguk után. Ha akarták, még a nevüket is beleírhatták. A kisebb gyerekek kaptak krétát, így ők is rajzolgathattak.

Percekkel később pedig egy komplett zenekarrá fejlődtünk. A testünkből képeztünk hangszert, viszont néha "lefagytunk" egy-egy mozdulatba. Ha megnéztek minket, integettünk, kezet fogtunk velük, az éppen befejezett mozdulattól függően.

Újabb szünet után egyikünk beállt az út közepére, és mi szépen lassan különböző alternatív útvonalakon megérkeztünk hozzá, és leültünk egymás mögé, átkulcsolva az elől lévő térdét és az előttünk ülő derekát, majd aki elől állt velünk szemben, térdből hátradőlt.

Emília ránk fújt, eldőltünk, majd kijött az ölelésből

Ezután elkezdtünk páros játékokat (csip-csip csóka, pirospacsi stb.) játszani, hátha valaki kedvet kap hozzá. Később láthatatlan kötéllel kötélhúzás alakult ki.

Miután nagyjából mindenki ismert minket, meghirdettünk egy kocsérozás világrekord-kísérletet. Mivel sokan nem tudták mi is az, el kellett magyarázni. Ennek fő oka, hogy milliónyi neve van a játéknak. Lényege, hogy keresztbe tett kézzel megfogjuk egymás kezét és körbe-körbe pörgünk.

A nagy világrekord-kísérlet

A kísérlet sikeres volt, hisz legalább huszonnyolc párt szerettünk volna kocsérozásra bírni, és harmincnégyet sikerült. Az emberek boldogak voltak, hogy új világcsúcsot állítottak fel.

Szöveg: Krisz