Szolgáltató adatai Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

A Fővám téri kaland

Amikor a tervünk megvalósítása elindult, és a mi kis befüvesített városunkat vittük a program helyszínére, kihasználtuk az alkalmat egy flashmobra. Ahogy "végighúztuk"a gerilla kertészetünket a Váci utcán, szinte egy ember sem ment el mellettünk anélkül, hogy meg ne nézett volna bennünket. Igaz, hogy ezzel nem sikerült embereket bevonni, ennek ellenére nagyon élveztem az egészet!

A Fővám téren pozitív meglepetésként ért, hogy sokan ismerték a mi projektünket és figyelemmel kísérték tevékenységeinket is. Sok érdekes megjegyzést tettek témáinkkal kapcsolatban, és szép számmal be is álltak közénk segíteni.

Mivel a program nagy részében interjúkat készítettem, számomra a legnagyobb élményt az jelentette, hogy a riportalanyok többségét nagyon érdekelte a mi témánk. Habár egyesek nem voltak hajlandóak interjút adni, rengeteg személy pozitívan fogadta a kérdéseimet, és örömmel válaszolt rájuk.

A csapatmunka létfontosságú egy ilyen projektben. Igaz, hogy már az első hetekben is jó volt a csoportmunka, de mivel a Szemétálmodók csapata különböző korú és képességű emberekből áll, eleinte nem volt könnyű összeszoknunk. Ehhez képest mostanra rengeteget fejlődtünk a koncentráció és az együttműködés terén is.

Szöveg: Dóri
Kép: Pati, Dóri 

1 Tovább

A gerillakertészet alapjai

Mi az a gerillakertészet?

A gerillakertészet az 1990-es évek második felében jelent meg Angliában. Egy erőszakmentes civil kezdeményezés, amely arról szól, hogy az emberek hivatalos engedély nélkül szépítik meg a környezetüket virágok és fák ültetésével.

Flakonból cserép

Mi, Szemétálmodók, 2012. március 25-én egy budapesti lakásban összegyűlve ismerkedtünk meg a gerillakertészet fortélyaival. De mielőtt bármit is ültettünk volna, először műanyag flakonokból cserepeket készítettünk. Ezek leginkább lakóházakra emlékeztettek, de megtalálható volt köztük pavilon és szökőkút is.

A magbomba sikere

Ahogy én láttam, a többségnek a magbombakészítés tetszett a legjobban. A magbomba föld, agyagpor, víz és különböző magok összessége. Ebből különböző formákat lehet gyúrni, akárcsak a gyurmából. Ezeket a bombákat el lehet „vetni” az utcákon, ahol aztán idővel kivirágzanak. A magbombagyúrás igen élvezetes elfoglaltság. Kicsit piszkos munka, de megéri!

Ha minden ötödik ember tenne valamit...

Ezen a foglalkozáson sok újat tanulhattunk. Sajnos elég kevesen ismerik a környezet ilyesféle szépítését. Pedig ha legalább minden ötödik ember tenne valamit (akárcsak a saját környezetében), sokkal szebbek lennének a települések. Szerintem mi büszkék lehetünk az általunk előállított tárgyakra és a beléjük ültetett növényekre. És kíváncsian várjuk, hogy kivirágzik-e bármiféle növény egy kidobott, majd általunk megtalált és földdel teletömött kígyóbőr cipőben...

Szöveg: Krisz

Kép: Dóri és Dávid

0 Tovább

Szemétálmok

blogavatar

Médiacsoportunk a ferencvárosi lomtalanításhoz kapcsolódó összművészeti megmozdulás keretében alakult meg. Írunk, fotózunk és blogolunk.

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek