Szemétálmok

Idén, május elsején a Szemétálmok is elment majálisozni. Viszont nem a megszokott módon, mint ahogy azt a magyar nép szokta, hogy kimegy egy szabadidőközpontba és ott vigadalom van a különböző játékok, sör és virsli hozzájárulásával. Ugyanis idén a Szemétálmok jelölve lett a Sozial Marie díjra, amiért Bécsbe kellett utaznunk.

Reggel fél kilenckor a Váci utcába gyűltünk össze és munkának is láttunk. Magbombákat gyártottunk, hogy az utca embereit, akik hajlandóak részt venni a mi kis játékunkban megajándékozzuk és ezáltal nyomot hagyhassanak maguk után. 

Egy rövid városnézés után a díjátadó helyszínére mentünk ahol első dolgunk a kis játékunk előkészületei voltak. Az utca két végébe németül és angolul a következő szöveget írtuk fel: „Mit teszel egy jobb világért?”

Valamint Józsinál és nálam volt egy-egy kis tábla is, hogyha valaki nem látta volna a szöveget. Marci pedig osztogatta az ajándékokat (már annak, aki részt vett a játékban). A játék a következő volt: Beszéd nélkül interakcióba kell kerülni a járókelőkkel, feltenni nekik a kérdést, közben körberajzolni a lábát krétával (Hagyj nyomott magad után), majd ő, ha szerette volna oda írhatta saját választ a lábnyoma mellé.

„Próbálok mindig mosolyogni”

„Összekötöm az embereket”

Egy egész csapatot sikerült bevonnunk!

A díjátadó után svédasztal várt minket. Az étek az eseményhez méltóan nagyon ízletes volt.

És ami nem maradhat. Közös fotó a díjjal! :)

A Szemétálmodók csapata Budapest egyik külső kerületébe látogatott el a múlt héten, konkrétan a 20.-ba. Az akciónapok alatt sok dolog történt, nehéz is lenne mindent felsorolni.

A három nap alatt a gyerekek építhettek akár maguknak, akár „kiállítási darabnak”. De megismerkedhettek a fotózással, az interjúkészítéssel, és azzal is, hogy mennyi tárgyat lehet újra felhasználni – ennek a technikáját is elleshették a résztvevők.

A legtöbb helyen készséggel segítettek nekünk a lomkupacokban megtalálni a hasznos dolgokat.

Dóri, a Madárijesztők királynőjének véleménye az akciónapokról:

"A három nap folyamán sok új emberrel ismerkedhettünk meg és szerencsére elég sokan csatlakoztak hozzánk (főleg kisebb gyerekek), hogy segítsenek a munkában. Számunkra ez igazából nem is munka, hanem szórakozás volt. Mindenki kivehette a részét a közös alkotásból, mindenki azt csinálta, amiben jó, akár az építésben, díszítésben, akár az alapanyagok összegyűjtésében. Aki pedig valami mozgalmasabbra vágyott, az „flashmobozhatott” is. A jó hangulat érdekében folyamatosan zene szólt, és a résztvevők választhatták ki a számokat. Az első két napon főleg a madárijesztők készítésével foglalkoztunk, a harmadik napon pedig az esti felvonulás részleteit tervezgettük. A felvonuláson egy sorba álltunk (nagy örömünkre szinte mindenkinél volt egy madárijesztő) és énekelve, gitározva, különböző saját készítésű „hangszereken” játszva keltettük fel a közönség figyelmét és biztosítottuk a jó hangulatot. Szerintem ebben a három napban az volt a legjobb, hogy semmi sem volt kötelező és mindenki azt csinálta, amihez kedve volt."

Az eseménysorozatot egy felvonulással koronáztuk meg az elkészült madárijesztőkkel, amit a Szent Erzsébet-templomtól indítottunk és a sétálóutca szökőkútjánál zártunk le.

Szöveg: Krisz

Augusztus 11-én a Szemétálmodók otthagyták a betondzsungelt, és két napig egy kis falu életét forgatták fel. A helyszín nem más, mint a Pest megyei Tök volt, célunk pedig, hogy az ottani gyerekekkel és felnőttekkel madárijesztőket építsünk.

Jártuk a falut lomokért, szakadt rongyos ruhákért, egyszóval olyan dolgokért, amik másnak fölöslegesek, de nekünk kincs is lehet! Eközben toboroztunk gyerekeket is, akik mind a két napon jól érezték magukat. Építhettek akár a madárijesztőbe, akár maguknak valamit, de készíthettek hangszereket vagy játszhattak a flashmob csoporttal is.

Józsi, a flashmob csoport tagja így mesélt a történtekről:

„A Szemétálmodók Tökre látogattak. Egy nagyon jó kis csapat ismerte meg egymást és dolgozhatott együtt, ami nem is igazán munka volt. Inkább játék, amelynek célja a szeméttel való sok-sok lehetőség megmutatása és a gyerekek találékonyságának megismerése. Nagy öröm volt azt tapasztalni, hogy órák leforgása alatt mi váltunk gyerekekké, és megszűnt a félelem az ottani gyermekekben mifelénk. Rengeteget tanultunk arról, hogy ezek a picurik tudják: a szemét az igazán nem is szemét,és hogy azt újra lehet hasznosítani.A helyi fiatalok segítségével szuper madárijesztőt kreáltunk azokból lomokból, melyeket az ott élő emberektől kaptunk. Ezúton köszönöm meg minden résztvevőnek a közreműködését, hogy ez a pár nap összejöhetett, és ilyen jól érezhettük magunkat együtt, remélem lesz még alkalmam jobban megismerni a töki fiatalságot. Köszönöm nektek.”

A két akciónap méltó befejezést kapott: flashmob performansszal avattuk fel a madárijesztőinket. Úgy kell elképzelni, mintha még sose láttunk volna madárijesztőket. A mai világban akkor viselkednénk hasonlóan, hogyha leszállnának közénk a földönkívüliek. Félünk tőlük, de valahol kíváncsiak vagyunk és jobban meg akarjuk ismerni őket. Mikor ez megtörtént, örömzenélés kezdődött a házilag gyártott csörgőinkkel, amit ének és gitárszó kísért.

Szöveg: Krisz

A flashmob egy csodálatos műfaj! Ismeretlen emberek tudnak önfeledten együtt játszani és nevetni, s ezáltal új kapcsolatok születhetnek. Ezzel a céllal érkeztünk meg Székesfehérvárra július 14-én, ahol rengeteg új emberrel találkoztunk és játszottunk.

Flashmob csapatunkat megkeresték, hogy jelenjünk meg egy vállalat családi napján, és flashmob akciókkal szórakoztassuk az ott dolgozókat és családjukat. Így hát a Szemétálmok tíz tagja elkezdett készülni, próbálni, mígnem megszületett a végeredmény. Öt darab húszperces akciót hajtottunk végre, amik véleményem szerint rendkívül sikeresek voltak. Az emberek nagyon nyitottak voltak felénk és szívesen fogadtak minket.

Először összegyűltünk egy kupacba és utánoztuk egymást, majd próbáltunk felmászni egymásra. Aztán vissza egy kupacba, és elkezdődött az emberek bevonása, ami az első pillanattól jól működött. A képzeletbeli labdajátékokat főleg a gyerekek élvezték, de szülőket és nagyszülőket is sikerült játékra bírnunk. Mikor a nagy sátoron keresztül haladtunk át (szintén egy kupacban), utánoztunk a kiszemelt embereket, amint éppen esznek, fagyiznak vagy minket fényképeznek.

A térre kiérve kréta körbe (vagy ha úgy tetszik: kréta börtönbe) zártuk magunkat, hiszen miután körberajzoltak, nem tudtunk kiszabadulni. Az arrajárók pedig szívesen segítettek nekünk „megszökni”, úgy hogy megfogták a kezünket és kihúztak, vagy kivittek a hátukon. Egy kis pihenő után kerestünk egy újabb helyet, és az arra járók lábát rajzoltuk körbe, de nem azért, hogy fogva tartsuk őket, hanem, hogy nyomot hagyjanak maguk után. Ha akarták, még a nevüket is beleírhatták. A kisebb gyerekek kaptak krétát, így ők is rajzolgathattak.

Percekkel később pedig egy komplett zenekarrá fejlődtünk. A testünkből képeztünk hangszert, viszont néha "lefagytunk" egy-egy mozdulatba. Ha megnéztek minket, integettünk, kezet fogtunk velük, az éppen befejezett mozdulattól függően.

Újabb szünet után egyikünk beállt az út közepére, és mi szépen lassan különböző alternatív útvonalakon megérkeztünk hozzá, és leültünk egymás mögé, átkulcsolva az elől lévő térdét és az előttünk ülő derekát, majd aki elől állt velünk szemben, térdből hátradőlt.

Emília ránk fújt, eldőltünk, majd kijött az ölelésből

Ezután elkezdtünk páros játékokat (csip-csip csóka, pirospacsi stb.) játszani, hátha valaki kedvet kap hozzá. Később láthatatlan kötéllel kötélhúzás alakult ki.

Miután nagyjából mindenki ismert minket, meghirdettünk egy kocsérozás világrekord-kísérletet. Mivel sokan nem tudták mi is az, el kellett magyarázni. Ennek fő oka, hogy milliónyi neve van a játéknak. Lényege, hogy keresztbe tett kézzel megfogjuk egymás kezét és körbe-körbe pörgünk.

A nagy világrekord-kísérlet

A kísérlet sikeres volt, hisz legalább huszonnyolc párt szerettünk volna kocsérozásra bírni, és harmincnégyet sikerült. Az emberek boldogak voltak, hogy új világcsúcsot állítottak fel.

Szöveg: Krisz

Meg nem erősített forrás szerint a jövő évtől az utcán lévő lomok az FKF tulajdonát fogják képezni, így aki elemeli azokat, az szabálysértést követ el. A Szemétálmok szerkesztősége június 9-én kiment a VII. kerületbe, felmérni a lomizást. A lomisokat, lomjaikat pakoló lakókat és az utca emberét kérdeztük arról, hogy mi a véleményük a lomtalanításról és a tervezetről. „Ha nem lesz lomizás elfajulnak a dolgok és lopni fognak az emberek! Az emberek lomizás nélkül lopni, rabolni és gyilkolni fognak! Ha van lomizás tudnak venni ezt, azt, de ha nincs, akkor nem tudnak venni semmit!”- mondta Pál, az egyik lomis, akinek nincs más megélhetési forrása.

Fő értékek

Íratlan szabályok vannak a lomisok között, például nem egy kupac előtt láttunk táblákat „Lomis foglalt” felirattal. Sikerült megtudni, hogy ez azt jelenti, hogy le van foglalva a kupac, innentől az övé, nem másé. Ami nincs kiválogatva, ahhoz viszont bárki hozzá nyúlhat, elviheti, helyet hagyva a hobbi lomisoknak. A másik íratlan szabály, hogy mindig tartsunk rendet a kupacok körül. Pál, az egyik lomis azt mondta nekünk: „Aki szemetel nem is ember!”

Megéri-e lomizni?

Igaz, hogy sokak számára ez csak egy hobbi, de a többségnek a mindennapi betevőt biztosítja. Kölcsönösen jól járnak az emberek, mert vannak, akik megszabadulnak a lomjaiktól, mások pedig egy életet építenek fel belőle. Egyesek szerint nem kell semmit tenniük a megélhetéshez, mégis vannak, akik napi 15 órát dolgoznak az utcán. Egyfelől sokan úgy gondolják, hogy manapság már nem nagyon éri meg lomizni, másfelől viszont értékek is fellelhetőek a lomok között. 

Lomizás beszüntetése

Szerintük nem fogják tudni beszüntetni a lomtalanítást, mert nem tudják megoldani a lomok elszállítását. Nincs annyi konténer, amennyi elegendő lenne ennyi szemét elszállításához. A lomtalanítás befejezése mellett érvelők is úgy látják, a lomtalanítást nem tudják megszüntetni. Szerintünk nem szabad betiltani a lomtalanítást. Mivel rengeteg ember van, aki a lomtalanításból él. Az emberek jó szívvel fogadták a kérdezősködésünket -- lomizók és lakók egyaránt.

Viszonyok

Társadalmi kérdés, hogy lomis és nem lomis tud-e zavartalanul együtt élni egymás mellett. Elizabet az Angora Shop munkatársa elmondta, hogy őt csak azért zavarják a lomisok, mert már egy héttel előbb kiülnek, és ott helyben ürítenek, ordibálnak és randalíroznak, ezzel elűzve a vevőket. De más arról számolt be, hogy évek óta nem látott tettlegességet. Viszont a lakók többségét egyáltalán nem zavarja a lomtalanítás, hiszen ami nekik feleslegessé vált, az másoknak még jól jöhet, és még el is tüntetik az utcáról.

A mi meglátásunk

Én úgy láttam, hogy némelyik lomisnak elég nehéz a lomizásról beszélnie vagy egyáltalán nem is akart válaszolni a kérdéseinkre. Szerintem ez azért van, mert az emberek többsége lenézi őket, márpedig nem kell, hiszen ez számukra plusz bevételt jelent, rendet is tartanak a kupacoknál, zavartalanul tud működni az autós és a gyalogos forgalom.

Ezek után szerintem ki lehet jelenteni, hogy a lomizás egy megélhetési forma, és a legkevésbé sem szabad lopásként kezelni ezt a témát. A lomtalanítás igenis szükséges egy városnak, hogy lakói kölcsönösen jól érezzék magukat.

Fotó: Kili Dóri, Balogh Vivien